2010 január 9. | Szerző:

Nincs a kincsem– semmi minden-,
holt a világ.
Csak múltra éhes, gyilkos éjszakák…
Merre bújjak?- árnyak húznak-,
nem ég, s nem föld…
Minden csöndem érted üvölt.

Az nincs tovább, ‘mit szél a mélybe szórt-,

egy más világ, egy másik élet volt.

NOX- MOST  Álom már (részlet)

Címkék:

2009 december 21. | Szerző:

 


Tizenhárom hónap…


Ennyi idő telt el az utolsó együtt töltött éjszaka óta. Azután jött a karácsony, a verses kötet, a hirtelen kilépek az életedből. Egy évig nem tudni Rólad semmit…nehéz volt. Nehéz volt ,mert folyton azon járt a fejem, mit gondolsz,mit érzel, egyáltalán gondolsz még, érzel irántam bármit is? Ha igen akkor annak ugyan mi értelme van, ha nem, az fájni fog? Annak sincs már semmi értelme, hogy én még érzek, hogy még szeretek… Tudom, de a szerelem, nem értelem kérdése…


A sors,szoktuk mondani, megismétli önmagát. Tavaly decemben 20-án dolgoztunk együtt, most mikor megláttam, hogy ugyanaz a hétvége, ugyanaz a szombat, gondoltam egy merészet. Talán már nem halunk bele ha találkozunk, ha beszélgetünk, ha megbeszéljük az elvaratlan szálakat. Sok minden történt egy év alatt, ami magyarázatra szorul. Hogy kerültem a te városodba tanítani, hogy lett újra lánykori nevem… Amikor odaírtam a nevem a tiéd mellé, tudtam, hogy Te is örülni fogsz ennek a napnak. És így is lett. Egy véletlen,mások előtt zajló, pár mondatig tartó beszélgetésből ez ki is derült a múlt hónapban. Láttam rajtad, hogy örülsz a döntésemnek. Sőt hasonlóan gondolod., és ezt ki is mondtad. Szükségünk van egy napra, hogy megbeszéljük, mi is történt veled – velem – velünk egy év alatt.


Vártam nagyon ezt a napot. Vártam, hogy ne csak messziről lássalak, mint az az utóbbi hónapokban megtörtént. Akartam, hogy a szemedbe nézhessek…, hogy szólhassak, hogy kérdezhessek… hogy válaszokat kapjak, és hogy te is mondd el mi van veled, hogyan élsz, hogyan vagy?


Végre ott álltunk egymással szemben. Nem volt zavarodottság a szemedben, nem volt menekülni való kedved, mint oly sokszor. Érezhető volt, hogy mindkettőnknek ugyanaz a vágya, hallgatni a másikat. Egésznap dolgoztunk és beszélgettünk és viccelődtünk és komolyak voltunk, és magyarázatot próbáltunk adni, vagy keresni. Csodás dolgokat mondtunk a másiknak, igazán őszintén. Sok mindenről most derült ki, hogy melyikünk, hogyan is élt meg egy-egy pillanatot, egy-egy együtt töltött lopott óra, melyikünknek miért volt fontos, és életre szóló emlék.


Számomra abból a sok mindenből, amit elmondtál talán a legnagyobb ajándék hogy megtudhattam, hogy tavaly amikor báli ruhában, az éjszaka kellős közepén, beszöktem hozzád az álmodat váltottam valóra. Csodásan szép szavakkal fogalmaztad meg, hogy mit éltél akkor át, és, hogy azóta is ha szomorú és magányos vagy arra gondolsz. Nem gondoltam, hogy számodra az a pillanat volt a csúcsa a kapcsolatunknak, ott teljesedett ki minden, amit éreztél irántam. Én csak az én érzéseimmel voltam akkor tisztában. Akkor, ott, én is tudtam, hogy ez már több egy viszonynál, túlságosan mélyek az érzéseim irántad. Tudtam, hogy többé nem akarok a szeretőd lenni, de azt is tudtam más nem lehetek. Ezért búcsúajándékot készítettem és csendben elhagytalak. Most már tudom, mert azt is elmondtad,hogy hónapokig ugyanúgy szenvedtél mint én. Még a nyáron is volt olyan, amikor felhívtál, de amikor beleszóltam a telefonba, Te letetted, mert tudtad, hogy nem kezdhetjük előlről.


Egy év hallgatás után, az idő csak repült és mi nem fogytunk ki a témából. Már nem csak az érzésekről akartunk beszélni, hanem a hétköznapokról,gyerekekről, tanulásról,mindenről, ami körbevesz bennünket. Arról a változásról ami munkailag is sajnos be fog következni az életünkbe. Tudtuk már reggel, hogy ez a műszak az utolsók utolsója, mert ez a munkarend, ahogyan mi dolgoztunk együtt, a jövő évtől megszűnik és Te az új céggel már nem kötsz szerződést. Nem lesz több lehetőség, hogy “ha” odaírom magam… ez a gondolat mégjobban megnehezítette a dolgunkat. A világ, az élet folyton változik és néha nehéz ehhez a sok változáshoz alkalmazkodni…


Azért este már el tudtunk szakadni a saját fájdalmunktól és tényleg nagyon felszabadultak, jókedvűek voltunk. Ebben a helyzetben rengeteg régi emlék kavargott a fejemben, újra és újra erősen koncentrálnom kellett, hogy ne akarjalak megérinteni, magamhoz ölelni, hogy érezzem azt az egyetlen illatot, ami csak Te vagy az életemben. Aztán volt egy pillanat, egy közös mozdulat, ami mindent borított, néma csend lett körülöttünk, és csak annyit kérdeztem, hogy most Te is arra gondolsz amire én? – Igen azt hiszem. -Emlékszel még milyen volt, amikor legelőször megérintettél? – Persze.- Minden ugyanilyen volt- Tudom- Én is-


és a sors újra megismételte , amit egyszer már átéltem.


Akkor már nem érdekelt, semmilyen elhatározás, nem tudtam arra gondolni, hogy másnap ez, hogyan fog fájni. Már csak az ölelésed és a csókod íze volt a világon a legfontosabb…


tizenhárom hónap fájdalma egy pillanat alatt a semmibe tűnt…


és most innen, ettől a perctől, fogalmam sincs, hogy hányszor tizenhárom hónapot kell, kellene rád újra várnom…


de nem tehetem, mert élni kell az életet…nélküled…

Címkék:

2009 november 26. | Szerző:

 


Fodor Ákos: Szemem és szemed

Szememmel táncolt a szemed,
beszélt szememmel és ölelkezett:
sírás, csend, szigor és révület
– mi minden?
Csak szemem és szemed.

Ki végtelen feledésnek ajánlom
múló esetemet,
tőled, magamtól már csak azt kívánom:
ha találkozunk még, bárhol e világon,
ne kelljen elkapnod rólam tekinteted.

Szememmel táncolt a szemed,
beszélt szememmel és ölelkezett:
sírás, csend, szigor és révület
– mi minden? Mi minden?
Csak szemem és szemed.


 


Így van ez manapság, akárhányszor láttuk egymást az elmúlt hetekben, néha elfeledkezve hosszan néztük egymást, másszor meg riadtan kaptuk el egymásról a tekintetünket és még köszönni sem mertünk, mert talán még az is fájdalmat okozna. Szenvedünk. Tapintatból, gyávaságból, félreértésből, abból, hogy nem találkoztunk hónapok óta, hogy nem beszéltünk egymással már fél éve. Mégis, ahogyan viselkedünk, ahogyan reagálunk a másik látványára, az nem azt mutatja, mintha túl lennénk a dolgon. Tudjuk, de nem mondjuk ki, soha nem leszünk túl ezen az érzésen, mert ez egy befejezetlen szerelem. Végét vetettünk ugyan mi magunk, kimondtuk, hogy nem találkozhatunk és kereshetjük a másikat, és mégis minden ott maradt a szívünkben. Én neked, te nekem. Ketten egyek soha nem voltunk és nem is lehetünk. Csak titokban. A titok viszont néha öl. Engem, téged, minket.


Címkék:

2009 november 26. | Szerző:

 

Címkék:

2009 október 5. | Szerző:

 


Nehéz szavakba foglalni az utolsó két hét történéseit, és azt, hogy mit vált ki belőlem.


Először is az, hogy lépten nyomon hallok és tudok Róla, sajnos felzaklat. Jobban, mint azt elsőre gondoltam. Igen Gagó még ennyi idő után is. 11. hónapja vagyok egyedül, 11. hónapja küzdök egy érzés ellen, megyek a saját vágyaimmal szembe, és újra és újra rá kell jönnöm, hogy , amit legbelül érzek, mindennél erősebb. A legnehezebb a hiányának az elviselése, ezt most még plusszba megtetézi, hogy naponta szembesülök a létezésével, és sajnos ösztönéssé válik a vágy, hogy láthassam, hogy beszélhessek vele. Persze az eszemmel tudom, hogy jobb ha nem. Amikor ott áll a kocsi, én meg állok szembe vele és várom a buszom, szinte fizikai rosszullét van rajtam, a nincs miatt.


Igen Csipetke és Márti tudom, hogy örökké így marad, és mindig fájni fog a gondolat, hogy Ő nem az enyém. Annyira jó lenne egy baráti ölelést, egy beszélgetést, egy mosolyt adni. A legfájóbb ez, amikor semmit nem adhatsz! Amikor magányosan szemlélődsz a világban. A lelked tele van érzésekkel, és csak úgy egyszerűen szeretni szeretnél. A legfőképpen ez az, ami hiányzik az életemből. Egy ember, akivel osztozhatok az érzéseken, amik bennem vannak. Túl sok ez nekem, magamnak, adni szeretnék, mert megtapasztaltam, hogy az mennyire jó érzés. Sokkal jobb, minden másnál. Persze fontos a kölcsönösség, de mindig tudtam, hogy a  különösen zárt világába, nem véletlenül engedett be. Azért tette mert szeretett.


Mivel a hétvégén volt az a bizonyos vasárnapi műszak, (amit sejtek, hogy azért lett vasárnap, mivel én hétvégén mindig azt a napot viszem) és én ennek ellenére ismételten nem mertem odaírni magam, mert félek, hogy kicsúszik alólam az a kicsike és ingoványos talaj, amin állok. Amin próbálok tovább élni. Nagyon nehéz elviselni a hétköznapokat. Nehéz az élet adta kihívással szembesülni. Azt mondtam szeptember elején, hogy ez egy próba. Talán nehezebb lesz, mint elsőre tűnt.

Címkék:

2009 október 1. | Szerző:

 

Címkék:

2009 szeptember 15. | Szerző:

 Most kicsit olyan jó, hogy nincs időm szenvedősen szerelmesnek lenni. Nincs időm agyalni, okoskodni. Egyszerűen élvezem a hétköznapokat, az életet! Ha hallok róla, ha látom a kocsiját, a házat, nem zaklat fel, nem mar a szívembe. Egyszerűen tudom, hogy ott van és kész. A hétvégén felváltva dolgoztunk. Nem őrültem ettől sem meg. Sőt büszke voltam magamra, hogy ezt én szerveztem így. A jövő hónapi beosztás is elkésült és most sem halltam bele, hogy nem írtam oda magam.


És még az is olyan klassz, hogy tudom,hogy jó helyen vagyok. Jó helyre kerültem. Élvezem a munkám minden percét! A gyerekek aranyosak, szeretni valók és értük érdemes ezt csinálni!


Ezt írja a horoszkópom. Hmmm. Tetszik. Várom…


Kedves Oroszlán!


Szeptember a szerelem hónapja lesz számodra. Csordultig leszel érzelmekkel. Ez olykor magasba emel, és szárnyalásra késztet. Olykor viszont letaszít, és elkeserít. Ez utóbbi csak akkor fenyeget, ha hagyod, hogy az emlékek elszomorítsanak. Fogadd el, hogy a múlt már elmúlt! Maradj a jelenben, és derűsen nézz a jövőbe! Ugyanakkor számíts rá, hogy régi ismerősök bukkanhatnak fel! Lesz köztük, aki kellemes érzéseket ébreszt benned, és lesz, aki nem. Gyorsan fejtsd meg, hogy mi a dolgod velük, és lépj tovább! Tudd, hogy nem véletlenül kerülnek elő! Amint rájössz az okára, nem fognak „zaklatni”. A hónap végén több helyről is befolyhat pénz. Fogadd hálával, de ne költsd el azonnal! Képezz tartalékot, és többit is okosan oszd be! Már csak azért is, mert sosem tudhatod, hogy mikor lesz váratlan kiadásod. Nem kizárt, hogy még szeptemberben…

Címkék:

2009 szeptember 6. | Szerző:

 A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel,…”


Decemberben kértem e távolságot. És megkaptam. Először csak apró kicsike törpe voltam a lehetőséggel. Kétségbeesett, magányos, boldogtalan veréb. Lassanként, ahogyan egyre kevesebbet hallottam, tudtam Rólad, egyre nőtt a távolság, én is  egyre nagyobbra nőttem, s “óriás” lettem… Kezdtem vissza térni az életbe. Még nem éltem, csak léteztem. Még nem éreztem mást, csak hiányt, csak ürességet, de tudtam mindennap egyre messzebbre visz Tőled. Tudtam, hogy így lesz jó. Tudtam csak így lehet újra kezdeni, nélküled. Csak így leszek képes lemondani Rólad. Jött a nyár, tele emlékekkel, évfordulókkal, ünnepekkel. És újra csak egyedül voltam, tudtam, éreztem, nem kereshetlek, nem akarok semmit tudni Rólad. Új életet akarok. Boldog szeretnék lenni, és ahhoz felejteni kell. Nem Téged akarlak elfelejteni, hanem az érzést, amit okozol. Ami vagy nekem. Mert már nem vagy nekem.


Aztán eljött az ősz. Sok változással, amik nagyon boldoggá tettek. Új névvel indultam neki ennek az évszaknak. Mára lassan szokja a környezetem is, hogy már hivatalosan sem vagyok valakinek a -néja. Egyszerűen csak a lánykori nevem és kész. Az új munkahelyemen már így ismertek meg, és ez így van jól.


A legnagyobb változás az új munka. Váratlan fordulatot hozva az életembe. Furcsa vargabetűt tettem meg, hogy ott vagyok, ahol most vagyok. Az egész nyár egy másik állás lázában égetett, és az utolsó pillanatban, jött ez a fantasztikus lehetőség. Szinte el sem hittem, hogy ez velem történik, hogy tényleg én kellek. Hogy végre azt fogom csinálni, amit szeretnék. Hogy amiért olyan rég vágyakozom, az elérhető közelsége került. Sőt megkapom, megkaptam!!!! Mindent mérlegelve, egyértelmű volt, hogy örömmel vállalom el ezt az állást. Napokig eufórikus hangulatban lebegtem a boldogságtól. Nem gondoltam semmi egyébre, csak a saját érzéseimet éltem meg, a mámorban úsztam. Aztán a párom feltett egy furcsa kérdést. Bele gondoltam-e abba, hogy akár naponta találkozhatok vele, vagy a feleségével? Végül is a kérdés teljesen jogos, csak éppen a lila ködtől az agyamon nekem nem tűnt fel, hogy én abban a kisvárosba fogok dolgozni, közvetlen a háza előtt eljárni a suliig, ahol Ő él és dolgozik a feleségével együtt. Kicsit megszeppentem ettől a lehetőségtől, de még mindig nem nagyon foglakoztatott a dolog.


Ez a találkozás nem sokáig váratott magára. Csütörtökön vártam a buszra, és jött az autójával, feleségestől.Csak ültem a padon, megpróbáltam levegőt sem venni, néztem a világba és semmit nem láttam rajta kívül.


Vagyis nincs “óriás”, nem lehet itt elmúlt érzelmekről beszélni. Pedig komolyan hittem benne. Éreztem, hogy erős vagyok, hogy jól vagyok. Egyszerűen csak a távolság az, ami van, vagyis inkább volt közöttünk. Hogy miért rendezte így a sors, hogy én ebbe a városba dolgozzak??? Nem tudom. Majd az élet megmutatja, mi ezzel a célja. Lehet, így tudok csak kiábrándulni belőle, lehet, kell ez nekem, nekünk a felejtéshez. Kell, hogy szembesüljek a valósággal. A feleség létezésével, a látvánnyal, hogy ők együtt. De lehet őt akarja az élet egy kemény próba elé állítani. Mondván, könnyű úgy lemondani valakiről, ha soha nem látod!!! Utasítsd vissza úgy, hogy nap mint nap ott van előtted!!! Azért az nem ugyanaz. Ha akarjuk ha nem, lesznek közös programok, ahol mindkettőnknek meg kell jelenni. Iskolai bálok, ahol ott lesz Ő is és én is… Bevallom, amikor igent mondtam erre az állásra, Ő eszembe sem jutott napokig. Most jövök rá, mibe is csöppentem… Egyet viszont hiszek és tudok. Az életben semmi nem történik velünk véletlenül. Mindig mindenre van magyarázat, ok, válasz, csak nem mindig akkor kapjuk meg ezt amikor mi gondoljuk. Türelmesen várom, hogy ebből most mi lesz…

Címkék:

2009 szeptember 6. | Szerző:

 


Somlyó Zoltán: Álmok szőnyegén


Az álmaimból és reményeimből
szines, süppedő szőnyeget fonok.
És éjjel-nappal fonok egyre-egyre,
a munka édes, sürgető, konok.

Beléfonom a jelen bús magányát
ciprus-színével is kegyetlenül.
Amely fölött az őszi alkonyatban
lágy tétován fehér galamb repül.

Ha elkészül a ritkamívű szőnyeg,
nagyboldogan terítem majd eléd:
menj végig rajta s érezd meg a lelkem
különös, vágyó, rezgő ütemét…


Címkék:

2009 augusztus 21. | Szerző:

 

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!