Ennyi az ember, s ennyi vagyok

magam is. Nem több és nem kevesebb.

 

Néha megostromlom a lehetetlent,

Sziszifuszként hegyre hordom terheimet,

azután visszahullok talajt vesztve megint.

De magamnak is megbocsájtok,

ami nehezebb, mint átugrani

saját, földre vetült árnyékunkat.

 

A csoda villáma váratlan mindig,

eltünteti, ami valónak tűnik,

s megmutatja, ami a mulandóban is igaz, 

mert soha el nem múlik.